A Fegyencedzés c. könyvben Coach Wade több alkalommal is utal arra, hogy az ókor nagyjai isteni fizikumukat kizárólag saját súllyal végzett edzés révén dolgozták ki. Úgy vélem, ez hozzá tartozik a könyv általános retorikájához, hogy – legtöbbször jogosan és megalapozottan – nagyon negatív színben tűnteti fel a súlyzós edzést (ez sokkal enyhébben jelenik meg a Fegyencedzés 2-ben). Wade ismeri a calisthenics-et (helyesebb gimnasztikáról beszélni, a szerző csak azért használja ezt az ókorban kevéssé használatos terminust, hogy elkülönítse a modern atlétikéától, szertornától, ritmikus gimnasztikától stb.), saját bevallása szerint talán jobban, mint bármelyik más élő ember (22. o.). Tárgyáról, melyről rengeteg jegyzetet készített, és amellyel kapcsolatban sokat kutatott, talán minden élő embernél többet tud (uo. 39. o.). A témában azonban elkerülhetetlen az irányzat eredetével, az antik forrásokkal való szembesülés. Megdöbbentő, hogy emellett a szerző úgy gondolja, hogy Leonidasz spártai király (Kr. e. 5. sz.) 68 évszázaddal ezelőtt élt (nem fordítói hiba, az eredetiben is így szerepel).
 |
| A Farnese Herkules |
Nos, valóban nem használtak súlyokat az erősítéshez? Ez messzemenően eltér a valóságtól, természetesen az ókori atléták is felismerték a súlyemelés előnyeit, jótékony hatását kamatoztatták is felkészülésük során. Hogyan is edzettek az ókori görögök és rómaiak? Az ókori Görögországban nagyon magas szintű volt a testkultúra. A nevelés fontos részét képezte a gimnasztika, ahogy a múzsai tudományok (zene, irodalom, filozófia) gyakorlása is. Ezen képzési formákban valamennyi szabad polgár részesült. A gimnasztikában az atléták a saját testsúllyal végezhető gyakorlatokban jeleskedtek. Emellett sokan rendszeresen úsztak és futottak is. Abban valamennyi antik forrás egyetért, hogy a gimnasztika célja a háborúra való felkészítés. A testgyakorlás során nem a testüket edzették, inkább a mozdulat helyes végrehajtását igyekeztek tökéletesíteni. Ennyiben tehát helyes Wade koncepciója. Más a helyzet azonban a sportban. Ugye nem gondolja senki, hogy a Farnese Herkules (Lüszipposz, Kr. e. 4. századi szobrász alkotásának római reprodukciója) elképesztő fizikumát fekvőtámaszokkal dolgozta ki? Az olümpiai, iszthmoszi, nemeai versenyekre való felkészülés során bizony előkerültek a súlyok is. Sőt, Galénosz, az ókor legnagyobb orvosa, Az egészség megőrzéséről című írásában egy sor súllyal végzendő gyakorlatot említ, melyek gyakori végzése segít az egészség megtartásában, de a rehabilitációban ugyancsak fontos szerepet kap.
 |
| haltérek |
A nagyobb terhelés érdekében köveket emeltek. Ennek ékes bizonyítéka az ún. Bübón kő, ez a 33x68x39 cm-es kő, súlya 143 kg, amelyről méltán juthatnak eszünkbe korunk erősemberei. A kőbe vésett felirat így hangzik: „Bübón, Phorüsz fia, fél kézzel a feje fölé emelte” (Ritoók Zsigmond fordítására támaszkodom). Mindmáig vita tárgya, hogy egyáltalán felemelhető-e a kő, és ha igen, akkor hogyan (az egykaros lökés mai világrekordja 120 kg körüli). A számos fordítási alternatíva eltérő megközelítési módokat enged meg. Mindenesetre bizonyos, hogy emeltek nagy köveket, sőt, dobták is őket. Előkerültek ugyanis hajítókövek is (rhipisz), némelyik félmázsás súlyú. Erről kinek ne a Toldi versenyek malomkő-hajítása jutna eszébe?
 |
| Bübón köve |
Mindazonáltal a súlyemelés sosem vált önálló sportággá, nem lett belőle külön olympiai szám sem. A különféle sportágak űzői nem csupán köveket emeltek, használatos volt még két egyéb eszköz is erre a célra. Epiktétosz tudósít róla (Diss. III. 12, 9.), hogy az atléták az ún. mozsarat és mozsártörőt emelgették. A mozsár egy kör alakú súly lehetett, melynek oldalán fogantyúk voltak. Ezt általában két kézzel fogva hurcolták magukkal. Talán ez a gyakorlat a mai farmerjárás egyik variánsa, őse lehetett. De nem csak hurcolták, fej fölé is emelték, nyomtak vele. A másik eszköz, az ún. mozsártörő volt, a haltéreknél nagyobb tárgy kísértetiesen emlékeztetett a mai kézisúlyzóra.
Végül néhány szóban ki kell térnem arra, hogy súlyt nem pusztán súlyzó vagy kő formájában emeltek. Ez talán minden eddiginél fontosabb. Nemcsak holtsúlyt, élősúlyt is emeltek: a társhordásban is jeleskedtek. Ez ismerős lehet azoknak, akikhez közel áll a birkózás, a judo, a rögbi vagy éppen az MMA. Számukra nem meglepő, hogy milyen nehéz a társat vállon vagy ölben vinni, esetleg emelkedőn, vagy éppen guggolni, kitöréseket végezni a nyakunkban lévő, optimálisan velünk megegyező súlyú partnerrel. Tapasztalatból beszélek, mert volt alkalmam kipróbálni magam a társhordás feladataiban. Természetesen ezt is a háború érdekében gyakorolták, és nem csak a birkózók és pankratisták. Lukiánosz (Kr. u. 2. sz.) ezt nagyon meghatóan festi le:
„S mindennek, amint már mondtam, hasznát látjuk az ellenséggel szemben is, amikor a sebesült barátot kell gyorsan fölemelni és hátravinni, vagy akár egy ellenséget fölkapni és elhozni. Azért is gyakoroljuk a túlzásig a legsúlyosabb feladatokat, hogy a kisebb nehézségeket annál könnyebben viseljék.” (Anakharszisz 28)
Platón a barlanghasonlatban arról ír, hogy a lélek felemelkedését meggátolják a "keletkezés ólomsúlyai" (519b). Az itt szereplő molybdis-szel egy kommentár szerint az atléták edzettek.
Héraklész pedig azért néz ki így, mert rengeteg szart kellett lapátolnia. Tulajdonképpen az is súlyemelés. 😀
🙂 Bizony azért, hiszen a művész épp azt a pillanatot ábrázolja, amikor a félisten megpihen Augeiasz istállójának kitakarítása után.
Pontosítok mert eszembe jutott: távolugrók használták a molybdist. Tulajdonképpen analóg a vértben futással.
Már hogy lenne analóg? Ólomhaltér lehetett. A távolugrásban a lendülethez használták a súlyokat, mégpedig párosan. Nagy terheléssel sosem ugrottak!
Tetszik a bejegyzés!
Bajzáth RKC
Köszönöm, örülök, hogy tetszett!