Tegnap maratoni, circa 9 órás örömedzésben volt részünk a Thorban. Angi, azaz Metálocska (kösz Iván!) messziről érkezett, a Muvjorbadi blog szerkesztője, az elképesztően atlétikus Ági szállította. A lányok kitettek magukért, mint egy játszótéren, a bőség zavarában tobzódtak. A véletlenek szerencsés összjátéka folytán épp aznap jött edzeni Powerbuilder Zsolti is, így aztán megállíthatatlannak bizonyultunk. Nagyon jó volt a csapat! 
A Metálozott-testű csajok elfoglalták magukat, míg Flóra végzett az aznapi penzummal és csatlakozhatott a lányokhoz. Nagyon baráti, önfeledt volt a hangulat, szakmai blokkokkal tarkítva. Sajnos kevesebbet tudtunk emiatt beszélgetni, de biztos vagyok benne, hogy ezt még bőségesen bepótoljuk! Ez legyen a legnagyobb baj… 
Volt deadlift, guggolás, saját testsúlyos kísérletezés, kettlebell, kalapács és medicin, korrekciók és minden efféle. Talán a kerékforgatást és a szánhúzást lehetne kiemelni, ez nagyon tetszett mindenkinek. Kiderült, Zsolti a guggolás szakértője, és nem csak elméletben. Sőt, még szakavatottan is biztosít a nagysúlyos emeléseknél. A lányok nagyon erősek és igazán pozitívak, remélem hamarosan ismételjük a találkozót. Talán nem is olyan soká, hiszen április 7-én Országos Fegyencedzés-találkozó lesz.