Nagyon konstruktív és munkás hetünk volt. De erről majd talán máskor, máshol. A hétvége különösen élevezetes volt, hiszen két országos találkozón is alkalmunk volt megjelenni, szombaton a Street Workout-on és ma a Fegyencedzésen. Ez utóbbi tervezésében és lebonyolításában szerencsém volt résztvenni. Jay nálunk aludt tegnap, és miután jót beszélgettünk a Metálos lányokkal, Angival és Ágival, Jay-jel főztünk egy jót és fáradtan, de bizakodva egyeztettük a mai program apróbb részleteit.
Ma óriási csapat gyűlt össze, voltak versenyek, korrekciók és végigzongoráztuk majdnem az összes fegyencedzés gyakorlatot (legalább 55-öt). Az atléták pozitívak voltak, nyitottak és érdeklődők, bíztatták egymást és vastapssal jutalmazták a gyakori nem mindennapi teljesítményt. A HunBars képviselői is jelen voltak, jól megfért egymással a “calisthenics” két testvérágának tábora. Élmény volt, mi nagyon feltöltődtünk!
Nagyon várom a fantasztikus fotósunk profi képeit. Ő legalább annyira élvezte a bulit, mint mi.