Anikó elkötelezett sportoló. Az erősportok szerelmese. Hozzávetőlegesen két év alatt érte el lenyűgözően sikeres eredményeit. És ez még csak a kezdet. Fogadjátok szeretettel a vele készített interjút!

Mikor kezdted az erőemelést és miért?

14606374_689271767907799_3912629123000607991_nKb. 2 évvel ezelőtt kezdtem. Igazából belecsöppentem. 2014 nyár végén egy barátnőm invitált le egy edzőterembe, én akkor 1 éve edzettem otthon, teljesen kezdő szinten. Igazság szerint 12 évi dohányzás utáni leszokási kísérletemkor kezdtem edzeni, hogy a pótcselekvésem ne a fék nélküli evés legyen a cigaretta hiánya miatt. Megtetszett az edzőterem, így bérletet váltottam és rendszeresen jártam. 2 hónap múlva megkérdezte a recepciós hölgy, nincs-e kedvem versenyezni. Gondoltam miért ne, bár fogalmam sem volt róla mi az az erőemelés és milyen gyakorlatokból tevődik össze. Átkísért ez erőemelő szakosztály vezetőjéhez az erőemelő terembe, s ő mutatta meg nekem a gyakorlatok helyes technikáját. Október végén pedig el is indultam életem első versenyén, ahol 1. helyezést értem el, így megvolt az első sikerélmény. 2015-től már országszerte elmentünk minden erőemelő versenyre, amiről tudomásunk volt.

13237719_618170198351290_7024325776403737382_nMiért éppen erőemelés?

Őszintén szólva – mint a legtöbb nőt – engem is egy fitt, csinos testalkat elérése motivált elsősorban az edzésben. Nem volt szimpatikus első ránézésre az erőemelés, hisz csak azt láttam, hogy hatalmas darab nők végrehajtanak egy ismétlést a maximális súllyal, elvörösödött fejjel, kicsit ijesztőnek is találtam. Utána rájöttem, hogy nem feltétlenül hat az áhított forma rovására a maximális terheléssel végzett edzés, sőt, megfelelő táplálkozás mellett még hangsúlyosabbá teszi a férfiak számára legvonzóbb testrészeket, melyet még inkább kihangsúlyozunk, ha alacsonyan tartjuk a testzsír %-unkat. Egyre több versenyen egyre több sikert értem el, ami még inkább motivált, s ahogy újra és újra legyőztem a saját határaim azon kaptam magam hogy egyszerűen imádom az erőemelést, és a világ egyik legjobb sportjának tartom. Rengeteg remek sportolót ismertem meg a versenyeken. Ebben a sportágban még igazán jelen van a sportbaráti szellem, az irigység helyett egymás kölcsönös megbecsülése, olyan ez a közösség számomra, mint egy nagy család.

13230177_617266105108366_7086709839523875490_nMilyen eredményekkel rendelkezel?

A 2 évem alatt több mint 20 versenyen voltam. A legrangosabb eredményeim Wuap Európa Bajnokság saját kategória 1.helyezett, női abszolút 3. helyezett, guggolásban új Európa rekorddal (132,5 kg) , GPA-IPO Európa Kupa erőemelésben kategóriám 1. helye és abszolút 2. hely, push-pull kategóriában a kor-és súlycsoportom 1. helye és a női abszolút 1. helyezés push-pull Európa rekorddal (felhúzás 153 kg, fekvenyomás 75 kg). WPC Magyar Bajnok lettem mindkét évemben, magyar csúcstartó guggolásban és felhúzásban. A MERSZ Magyar Bajnokságain is dobogós helyezést sikerült elérnem 2015-ben, guggolásban országos csúccsal. Sok szabadidős versenyen is voltunk, imádom a versenyek hangulatát és jó találkozni és beszélgetni a versenytársakkal, barátokkal, ismerősökkel. Minden versenyen dobogóra állhattam, ami jelentős sikerélményt és motivációt adott a továbbiakhoz.

Mire vagy a legbüszkébb?

Igazából a küzdelemre vagyok büszke, amivel mindig feszegetem s végül át is töröm a saját határaim a sérülések, fájdalmak, mélypontok ellenére. Ezek a próbatételek nem csak testileg, de lelkileg is erősebbé tesznek.

Mit gondolsz arról, hogy a nők félnek attól, hogy az edzéstől túl izmosak lesznek?

Valóban sokan ezt gondolják, pedig elsősorban a táplálkozás határozza meg a külsőnket. Egy nő nem tudja a saját biológiai határait átlépni, ha nem használ olyan szereket, melyek ehhez hozzásegítik.

12744498_572420132926297_3583943869328547127_n

Hogyan táplálkozol? Táplálékkiegészítők?

Mivel az én ízlésem szerint az ideális női alkat a body fitness kategória versenyzőinek alkata, a testépítők étkezési szokásait, úgynevezett tiszta étkezését igyekszem követni. Kerülöm a finomított lisztes, cukros élelmiszereket, előnyben részesítem a sovány húsokat, zöldségeket, megfelelő szénhidrátforrásokat és a minél kevésbé feldolgozott élelmiszereket. Egyetértek azzal, hogy táplálékkiegészítők nélkül pusztán szilárd étkezéssel napjainkban már lehetetlen a szervezet számára szükséges tápanyagokat bejuttatni, különösen megnövekedett tápanyagigény esetén. Használok vitamin és ásványianyag készítményeket, fehérjét, aminosavakat, időnként l-karnitint, versenyidőszakban kreatint.

Mi a kedvenc könyved?

Sporttal kapcsolatos könyvek közül szeretem Pavel könyveit, de szívesen olvasok az erőemelésről, testépítésről szóló bármilyen könyvet, tanulmányt, cikket.

Hogyan töltöd a szabadidődet?

Többnyire edzéssel 🙂

15542290_727169397451369_3546163287534311551_n

Mit kaptál az erőemeléstől?

Az erőemelés mutatott rá, hogy valamiben egyáltalán jó lehetek. Sosem volt önbizalmam és nem is gondoltam, hogy bármiben sikert érhetnék el, kitartásom sem volt semmihez, sem pedig motivációm. Ez a sport viszont bizonyította, hogy képes vagyok legyőzni a saját határaim és kaptam önmagamba vetett hitet. Ez az élet olyan területe, ahol minden csak rajtad múlik, pontosan azt fogod visszakapni, amit beletettél. Ha az edzéseiden vért izzadtál, és tényleg odatetted magad, akkor az eredményeid sem maradnak el. Itt csak te vagy és a súlyok, csak rajtad múlik, felállsz-e, vagy összerogysz.

15078957_708141946020781_4339798138686631103_nMilyen nézőpontból tekintesz a világra, mi az életfilozófiád?

Igyekszem értékelni, ami van, s nem bánkódni az után, ami nincs, még ha ez nem is mindig könnyű. Megélni a jelen pillanatát, ahelyett, hogy a múlton rágódnék vagy a jövőn görcsölnék.

A férfiak hogyan reagálnak egy ennyire erős nőre?

Többnyire elismerően nyilatkoznak a sportteljesítményemről, ami igazán jól esik. Szeretek velük beszélgetni az erőemelésről, a versenyekről, edzésről, táplálkozásról.

 

Milyen számodra az ideális férfi?

Erőt sugárzó, védelmező támasz, de ugyanakkor szerény. Álljon ki azért, amiben őszintén hisz.

13254196_617273458440964_3984551448106970082_nMit szólsz a fitneszipar jelenéhez?

Napjainkban óriási divatőrület és persze üzletág a fitnesz, de még mindig inkább ez legyen népszerű, mint a devianciák. Akit komolyan érdekel az úgyis megtalálja a maga útját, helyét a felszínes trendek követése helyett.

Mi a legnagyobb ballépésed, kudarcod, amiből talán az olvasó is tanulhat?

27 évet vegetálással töltöttem, mielőtt élni kezdtem. Meg kell próbálni felkutatni, mi az, amit szeretsz csinálni, amiben ki tudsz teljesedni, ami lelkesít, ami éltet. Ne a külvilágtól várd, hogy elismerjen, saját belső erődből kell önbizalmat nyerned. Mindenki jó valamiben!

Mi a véleményed a CrossFitről?

Számomra szimpatikus sportág a maga robbanékonyságával. Feleslegesnek tartom a sportágak közötti konfliktusokat, versengéseket. Bizonyos gyakorlatait én is beépítem kiegészítő edzéseimbe, sajnos azonban eszközhiány okán nem volt még módom igazán belekóstolni, hisz speciális tárcsákat és felszerelést igényel. Fantasztikusan fejleszti az erő-állóképességet.

14358720_672553489579627_3921380496178802939_n

Mit gondolsz a strongman/strongwoman irányzatokról?

Egy alkalommal volt lehetőségem részt venni egy ilyen jellegű versenyen. Mint az erősportok szerelmese természetesen ez is megragadott, szívesen megmérettetném magam a jövőben is hasonló, az erőemeléstől némiképp eltérő gyakorlatokban, ám sajnos a versenyidőszak egybeesik a mi versenyeinkkel, és sérülésveszély miatt ilyen fajta felkészülést nem szoktam végezni az edzéseken, így ritka változatosság gyanánt gondolok rá a jövőben is.

Mit gondolsz a testépítésről?

Bámulatos, valódi művészet, testszobrászat. Emelem kalapom azok előtt, akik igazán jók benne. Nem hagyható ki az edzésekből, ha esztétikus alkatot szeretnénk, és ki ne szeretne? Rendkívüli akaraterőt igényel a táplálkozás és a fájdalomküszöbön túli edzés miatt, fantasztikus sportnak tartom.

Ki a példaképed? Több is lehet. Miért?

Elsősorban édesanyám. A sportban pedig sok van, erőemelésben lelkesedéssel követem Marte Elverum és Erle Engmark eredményeit, hazai példaképeim hölgyek közül Petróczki Magdolna és Kosztin Flóra. Sorolhatnám a testépítés nagyjait és régi erőművészeket is, de hosszúra nyúlna a névsor.

A nőknek másként kell edzeni? Ha igen, hogyan?

Véleményem szerint alapvetően ugyanolyan terhelésre van szükségünk, mint a férfiaknak. Edzés céljainkhoz és egyéni adottságainkhoz kell igazítani a választott gyakorlatokat, az ismétlésszámot és az intenzitást. Mindig figyelnünk kell testünk jelzéseire.

Hová juthat el egy átlagos, versenyezni nem kívánó nő, ha fitnesz-célzattal edz (guggolás, fekvenyomás, felhúzás). Mi számít jónak?

Önmagából bárki kihozhatja a maximumot, saját adottságaihoz mérten. Nem határoznám meg, mi számít jónak, különösen, ha nem versenyzésről beszélünk, mert ez nagyon relatív. Már önmagában az is jónak számít, ha egy nem versenyezni kívánó nő egyáltalán végzi a fő alapgyakorlatokat, hisz ez nem gyakori.

12391863_549891538512490_1788135282521836853_n

Nagyon sok versenyen indulsz. Az ennyire feszített versenynaptár hogyan befolyásolja az edzésedet?

Sokszor előfordul, hogy hetente van verseny vagy akár egy héten több. Ilyenkor arra ügyelek, hogy a 2 időpont közt regenerálódjak, amennyit lehetséges. Figyelek a testem jelzéseire, nem töltök túl sok időt a konkrét tervezéssel az edzésben sem.

10393550_401521823349463_4056869813792980563_nSzteroidok?

Úgy gondolom felnőtt emberként mindenki el kell tudja dönteni, mik a céljai, milyen kockázatokat vagy áldozatokat hajlandó vállalni ezek eléréséért. Egy biztos, a nőiességem nem áldoznám fel a biológiai határaimon túli erőért.

Milyen edzésmódszer(eke)t követsz?

Rövid edzésmúltam tekintve nem vagyok még annyira otthon az edzésmódszerek terén. Amikor elkezdtem erőemelni, százalékos növekvő terhelésű edzéstervek szerint készültünk a versenyekre, ám egy idő után ezt nem éreztem kellően hatékonynak, úgy gondoltam, ennél gyakrabban szükséges maximális terhelés közelében edzenem és új egyéni csúcsokkal próbálkoznom. A legutóbbi őszi szezont már ennek szellemében versenyeztem végig, valamilyen szinten ösztönösen edzve. Bőven van mit tanulnom és kísérleteznem a módszerekkel, de előttem még az élet…

Mit teszel a kiégés ellen?

Változatosan edzem. Az erőemelés mellett számos kiegészítő gyakorlatot, és egyre több, a testépítőkre jellemző izolációs gyakorlatot is végzek. Ezen kívül kedvelem a saját testsúlyos edzést, HIIT edzést, a kettlebell edzést, a kardió különféle variánsait. Mindegyikből igyekszem kiemelni az általam hasznosnak vélt elemeket és beépíteni az edzéseimbe.

11411_406602619508050_4621673380538102048_nMi a kedvenc ételed?

Viccen kívül…csirkemell brokkolival 😀 sovány túró, zab, natúr joghurt fehérjékkel való végtelenféle desszertreceptjei. Nekem nem azzal van a gondom, hogy hiányoznak a cukros, lisztes dolgok, hanem hogy ezekből annyit tudnék enni, hogy kidurranjak.

A sportot hogyan egyezteted össze a magánéleteddel?

Jelenleg egyedül vagyok, így ez nem okoz problémát, de hasonló érdeklődésű párt tudnék elképzelni, ezért a későbbiekben sem fog.

Milyen regenerációs technikákat alkalmazol?

Aktív regenerációként a más jellegű könnyedebb mozgást illetve a nyújtást alkalmazom. Az SMR henger remek lehetőség, mely az izompólya önmasszázsa, fellazítása.

Sportmasszőrnél életemben kétszer voltam, de ter14947539_698286530339656_1306746772814731256_nvezem rendszeressé tenni mert szükséges és hasznos. Főleg versenyek között vagy ha szükségét érzem alkalmazom az Epsom só (keserűsó) fürdőt, váltakozó hideg-melegvizes zuhanyt. A keserűsó izomlazító és gyulladáscsökkentő hatású, fokozza az izzadást, segítve a méreganyagok távozását. Próbáltam már a regeneráló pulzáló elektrostimulációt, mely vérbőséget idéz elő, az izmok ellazítására és az izomrostok közötti letapadás lebontására. Jegelek akut gyulladás, húzódás esetén, mert így elkerülhető a duzzanat kialakulása. Kedvelem a köpölypumpás masszázst, mely szintén vérbőséget idéz elő, frissítő hatású.

Nem szánok elég időt ezekre a technikákra, de határozottan állítom, hogy SZÜKSÉGES!

Mit gondolsz a magyar erőemelésről?

Megosztottsága elkeserít és nem viszi előrébb a sportágat, mely így sincs kellőképp elismerve.

Mit szólsz a Westside módszereihez?

Nem ismerem kellőképpen ahhoz, hogy véleményt alkothassak róla.

Hogyan néz ki számodra egy edzésév felépítése, felosztása?

Versenyekre igyekszem konkrét kitűzött számok elérésére koncentrálni, a 3 fogásnemben, és versenyidőszak előtt az erőemelés a leginkább hangsúlyos, a többi edzés kissé háttérbe szorul. Versenyidőszakon kívül viszont az edzés eleje az erőemelés, utána kiegészítő gyakorlatok követik és kardió, kettlebell, vagy amihez épp kedvem van. Nem szoktam megtervezni szigorúan az edzésévem.

Mi a kedvenc gyakorlatod? Miért?

A guggolás 🙂 Áldásos hatásain kívül ez a legkomplexebb gyakorlat, mely rendkívüli összeszedettséget követel. Az egyik legjobb érzés a világon, amikor egy akkora súllyal állsz fel, amivel addig soha.

15027393_705705642931078_417461004200172167_n

Az erőemelésben mik a céljaid a közeljövőben?

Tavasszal szeretném javítani az eddigi rekordjaim mindhárom fő alapgyakorlatban, s elmenni minél több versenyre.

Hogyan látod magad 10 év múlva?   

Ez egy jó kérdés, fogalmam sincs. Egy biztos, sportolni fogok 10 év múlva is. A többi a jövő titka. Lehet, hogy 3 gyerek fog körülöttem szaladgálni, de az is lehet, hogy 30 macska 😀

Köszönjük, sok sikert kívánunk!