Hát, ezt nem fogom rendszeresíteni. Azoknak tudom ajánlani, akik szeretik a step aerobicot és az egyéb koreografált órákat, és szívesen püfölnék óra közben a levegőt. Már az óra elején, amikor nagy levegőket vettünk, nagyon kellett arra vigyáznom, hogy ne próbáljam utánozni Gyula kézmozgását, mert a kar felemelésébe, ő beletett vagy 6 extra mozdulatot. Ha ezzel megpróbálkoztam volna, biztos, hogy nem sikerül levegőt vennem közben. A bemelegítés nagy részét úgy éltem túl, hogy egyszerűsített verziókat csináltam. De a bemelegítés utolsó lépéssora valami olyan volt, hogy nem is láttam mit csinál. Kereszt lépések valamilyen furcsa sorozata volt. Na, itt akartam sarkon fordulni és eljönni, de annyira, hogy a helyükre tettem a nálam lévő eszközöket. Erre odajött Gyula, megkérdezte, hogy mi van, én pedig mondtam, hogy semmilyen koreografált dologra nem vagyok képes, de hajlandó sem. Más blogokon megalapították az AKAK-ot, az Anonim KoreoAnalfabéták Klubját, csatlakoznék. (Itt és itt) Megígérte, hogy nem lesz koreográfia és megkérdezte, hogy mindent ilyen könnyen feladok-e. Ugyan nem gondoltam, hogy bizonyítanom kell neki, de azért maradtam. Nem szeretek kijönni óráról.
Az óra menete: 1 kilós kézi súlyzóval, ütögettünk, közben ugráltunk. Aztán rugdosódtunk egy kicsit, majd letettük a súlyzókat és a nélkül ugráltunk, ütöttünk, rúgtunk, majd visszavettük és azzal ugráltunk, ütöttünk, rúgtunk. Amik tetszettek, azok az olyan rúgások voltak, ahol végig levegőben volt a láb (nem tettük le kettő között). Pedig nem mentek jól, főleg az egyensúlyom megtartása okozott gondot.
Az óra végén volt egy kábé 3 perc fekvőtámasz (tartás). Nem, nem bírtam végig. Majd kipróbálom, de szerintem olyan másfél percnél lehetek… Ennyi volt az erősítő blokk.
Az óra végén persze megint, odajött Gyula, megkérdezte, hogy örülök-e, hogy maradtam. Majd elmondta, hogy miattam könnyített óra volt (nem csak koreográfiában). Nem is értem. Négyen voltunk lányok, és talán két vagy három fiú volt, de a lányok közül biztos, hogy én bírtam legjobban. Letették a súlyzót, megálltak, pihengettek, én meg nem. Na, mindegy. Azt is felajánlotta, hogy megmutatja a lépéskombinációt, amin kiakadtam, de nem kértem belőle. Be kell vallanom, ő kedvesebb volt, mint én.
Zárásképp: az órán annyi történik, hogy egy 45-50 percet végigugrál az ember, és közben intenzív karmunka is van. Ezt a fitboxe-on kívül számtalan más aerobic óra is tudja (a stepek, a zsírégetők, a különböző táncos órák, a kangoo), ezek közül a választás már csak ízlés kérdése. Ezek fejlesztik az állóképességet addig, amíg hozzá nem szokik a szervezet, és elégetnek 2-500 Kcal-t. Szerintem hatékonyabban vagy szórakoztatóbban is el lehet tölteni az edzésre szánt időt.
Mondom hogy hasznos infóforrás vagytok 🙂 Többször gondolkodtam hogy elmennék erre az órára, de végül nem tettem. Valamiért azt gondoltam, ugrókötél meg zsákpüfölés lenne nagyrészt (tudom, sablonok… 🙂 ) Kár hogy nem.
ezt sosem értettem, hogy ha a nevében a fitbox van, akkor miért nem a boxon a hangsúly, hanem az aerobikon. Még csak nem is aero-kickbox, vagy mi az a másik izé, amit szoktak hirdetni. Nem értem, egyszerűen nem értem.
Örülök, hogy hasznos lehettem. 🙂 Az igazi baj, szerintem az óraleírásokkal van. Ez egy olyan óra, amit biztos sokan élveznek, esetleg olyanok is, akik nem szeretnék ha box zsákot kellene püfölni, vagy komoly erősítő rész lenne. De nekem megspórolhattak volna egy csalódást. És a Megafitness Kökinek legalább vannak óraleírásai, a legtöbb teremnek nincsenek, vagy másról van, mint amilyen órákat tartanak.