Olyan szépen sütött a nap, hogy nem bírtam magammal és kimentem a pályára. 6-7 ember lézengett rajtam kívül, de mindegyikük jóval 50 év feletti. Nagyon jó volt nézni. Volt, aki csak gyalogolt, mások a kültéri gépeket nyűtték, közben pedig kedélyesen beszélgettek. Olyan is akadt, aki simán lefutott, ami valljuk be, nem nehéz. Emeltem az adagot:

4 kör
2 perc futás
2 perc séta


Szépen nőnek a számok. Könnyen ment, kocogósra vettem. Valamivel kevesebb mint másfél kilométer volt.

Tegnap Neville barátomnál jártam, aki újabban blogger lett. Nagy fába vágta a fejszéjét, azt vette a fejébe, hogy felnőtt fejjel tanul meg hegedülni. Respect! Nagyrészt a számítógép előtt görnyed, ezért ez az egyszerűnek tűnő aktivitás is kihívások elé állítja. Felmértem az állapotát. Zárt lábbal gyönyörűen le tud guggolni, ezen nagyon meglepődtem… Azt javasoltam neki, hogy ha már tornázni akar, akkor olyan mozgást végezzen, ami az egész testét megdolgozza. A cél nem a kimerültség, nem is az erősödés (bár ez elkerülhetetlen lesz), hanem egy megfelelő kondíció beállítása. Guggolásokat, fekvőtámaszt és gumiszalagos gyakorlatokat végeztünk (ez utóbbi a legfontosabb), össze is állítottam számára egy minimális programot. Utána jót beszélgettünk a régi dolgokról.

Nagyon drukkolok neki, szerencsére nagyon elszánt. Hajrá Neville!